2015. február 7., szombat

Február van...

It's February















































... új hónap, új kihívások, új színek. Ezek például, itt a tálban, - a megnyugtató homokszín, a szívemhez valamiért közel álló szürkésbarna és mellettük a mély petrolkék - nem is nagyon szeretem letenni a kötést, annyira el tudok merülni ezekben az árnyalatokban.
Az újévi fogadalmamat januárban teljesítettem, bár nem pont úgy, ahogy eredetileg terveztem, de végül sikerült, és ez a lényeg, mert bosszantott volna, ha rögtön az első hónapban kudarcot vallok. Új projektnek ott volt a tüzes színű fonalakból horgolt nyakmelegítőm, ami az év első napjaiban készült, és amit másnap egy kisebb változat követett, amit a lányomnak horgoltam. Régebben elkezdett és végre befejezett holmi a káposztás pulcsi lett, amit nagy merészen mosógépben kimostam azóta. A színei változtak kicsit, kevésbé kékek a kékek, inkább a zöldesszürke a domináns most, de így még jobban tetszik.
Azt, hogy februárban sikerül-e a fogadalmamat betartanom, még nem tudom, de igyekszem. Valószínűleg nem ezt a holmit fogom befejezni, amit a képen láttok, hanem előveszek egy több, mint egy éve elkezdett pulcsit, aminek az egyik ujját kell már csak befejeznem, nem is tudom, miért vártam eddig vele. Az újonnan kezdett holmi pedig egy babatakaró lesz, mert azt olyan jó horgolni :)

16 megjegyzés:

  1. Szép ez a két szín együtt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Összesen négy szín lesz együtt, és mindet imádom külön-külön is :) Ez a petrolkék több tervemben is főszerepet kap, csak legyek elég kitartó és megláthatjátok...

      Törlés
  2. Beautiful colors! Looking forward to seeing it finished.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thank you :) It isn't a quick project, I need the whole February to knit it. It will be a bag, a big striped bag.

      Törlés
  3. Tenyleg szivmelengető színek! Ez milyen fonal? Köszi a választ.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, szerintem is szép színek :) Amúgy ez a Barka Malom fonal, imádom kötni, olyan pont nekem való, kicsit rusztikus, de szép egyenletes kötésképet ad. Horgoltam már belőle karácsonyi kiskacatokat, arra is nagyon jó volt, de szeretném kipróbálni horgolt kendőhöz is, csak még nem találtam meg a megfelelő mintát.

      Törlés
  4. szép holmikat készítettél :) ez a petrolkék nagyon tetszik. a másik szín meg amúgy is a kedvencem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már majdnem kész a drapp csík, és utána jön még egy törtfehér, csak sajnos holnap már hétfő és hétközben kevés idő jut a kötésre, így nem tudom, mikor érek a kötés végére.

      Törlés
    2. nagyon tetszenek az ilyen rusztikus fonalak! nem is gondoltam, hogy ez a malom :)

      Törlés
    3. Bizony, ez a Malom, nagyon jó kötni :) A horgolásával még barátkozunk, eddig amigurumiknál bevált, de egyebet még nem horgoltam belőle. Még :)

      Törlés
  5. Gondolom már alig várja a következő hétvégét a következő fonal :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Képzeld, már az utolsó (fehér) csíknál tartok, talán a hétvégén el is készülhetek ezzel a cuccal :) Csak közben elkezdtem a babatakarót is és újabb fonalat is festek éppen (ráadásul egy elég hosszadalmas, szeklicés festést választottam), úgyhogy nem biztos, hogy hétfőn már mutogathatom...

      Törlés
  6. Már megint tájékozatlan vagyok, nem is tudtam, hogy a Malomnak van ilyen petrol színe is. (Bár most úgysem veszek fonalat - nekem ez a fogadalmam ;) Gyönyörűek ezek így együtt.

    Muti a babatakarót is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lámpásnak hívják ezt a színt, az egyik kedvencem :) Én nem merem megfogadni, hogy nem veszek fonalat, úgysem bírnám ki. Viszont igyekszem a régieket is felhasználni. A babatakarót is mutogatom majd, naná :)

      Törlés
  7. Óóó, nagyon finom ez a petrol a barnával!!

    VálaszTörlés